Különleges természeti értékű, asztalsimaságú tájra indulunk most: a Hortobágy történelmi, néprajzi hagyományaira alapozott programjaival páratlan élményt nyújt a látogatónak. Útban odafelé, tegyünk kitérőt Nagyiván faluszéli Görbe-csárdájához: tipikusan XIX. sz.-i pihenő-vendéglátó hely. Hogy akkortájt miként teltek az itt élők napjai, azt a nagyiváni Tájház mutatja be egy, az 1930-as évek tárgyaival berendezett, szálláshelyül is kínálkozó parasztházban.
A csárdák végigkísérik utunkat, tematikus csárdaútvonal vezet át a Hortobágyon: a puszta nyugati kapujában a Patkós, aztán a Kaparó, majd a Meggyes és Hortobágyi, később a Kadarcsi, végül Debrecen határában a Látóképi – ma felújítva kínálnak alkalmat egy-egy finom ebéd vagy vacsora elfogyasztására, de akár egy kiállítás megtekintésére is. Megkóstolhatjuk például a hortobágyi szürkemarhából készült gulyást, vagy kérhetünk az e tájon őshonos szárnyasból főzött ízletes gyöngytyúklevest; szabad tűzön készítenek slambucot is.
A Nagyiváni-puszta már a Hortobágyi Nemzeti Park része. Nagy kiterjedésű, száraz, sziki területén többek között vadrécék, vadludak, pajzsos cankók, darvak, túzokok, sziki pacsirták figyelhetők meg. Nagyiván – és Kunmadaras – határában, a háromezer hektáros Kunkápolnási-mocsár területén gyakori a fehér tündérrózsa és a sárga virágszőnyeget alkotó tündérfátyol. Fészkel itt a dankasirály, néhány vöcsökfaj, a nyári lúd. A sűrű nádasokban vörös gém, hófehér nagy kócsag rejtőzik. A mocsár fokozottan védett, csak a nemzeti park engedélyével látogatható (Bem apó u. 1.).
A pusztán járva reménykedhetünk egy természeti ritkaság látványában: forró, száraz időben – szerencsés esetben – délibábot fedezhet fel a figyelmes szemlélő.
