Velem a tiszta levegője miatt a légúti betegségekben szenvedők által is kedvelt, festői település. Schulter malma valójában a szomszédos Kőszegszerdahely határában található, de Velem közigazgatási területén. A mai állapotában a XX. sz. elején épült, ma is működőképes malmot múzeumnak rendezték be. 

A legtöbb látogatót az egykori Stirling-villa és a mellette emelt alkotóházban működő, népi mesterségeket bemutató műhely vonzza. Rendszeresen szerveznek bemutatókat és vásárokat, amelyekhez kulturális programok is kapcsolódnak.

A villa mögött, a domboldalban kialakított bunkerben őrizték a Szent Koronát 1944–1945 telén.

Velemnél, mint településnél nagyobb múltra tekint vissza a felette emelkedő, 582 m magas Szent Vid-hegy. A XIX. sz. vége óta majdnem folyamatos ásatások eredményei szerint az i. e. XIII–XI. sz. óta lakták. Körülötte fontos fémműves település alakult ki, termékei egészen Skandináviáig eljutottak. Az Árpád-ház idején is fontos erősség volt Szent Vid vára. Részben középkori alapokon építették itt a barokk Szent Vid-kápolnát – mai alakját 1859-ben kapta a zarándokhely. Bejárata előtt az egykori erődítmény feltárt alapjait mutatják be.