Homokos lösztábla enyhén hullámos felszínén, a Sárvíz-völgyben a falutól éppen 1 római mérföldnyire (1478 m) található a római kori Gorsium város romterülete. Elődje az i. sz. 46−47 között létrehozott római katonai tábor volt. A II. században Gorsium a császárkultusz és a tartománygyűlés székhelye lett.

Ma a Gorsium Régészeti Park és Szabadtéri Múzeum látogatóit a fogadóépületben köszöntik a park bejárását segítő kiadvánnyal. A IV. sz.-i települést körülvevő délkeleti városfalszakaszt rekonstruálták, és a tetején is végigsétálhatunk, hiszen felső része kilátóként szolgál. A Freskós Ház és a Lakomaterem, valamint annak pincéje azonnal visszavisz minket a római korba.

A Gorsium Régészeti Parkban április végén megrendezik Flora istennő ünnepét, a tavaszköszöntő Floraliát. Az 1200 személyes, görög-római kort idéző szabadtéri színpadokon ókori tárgyú drámákat, gladiátorjátékokat mutatnak be. A sétányokon a kézművesek ókori stílű tárgyaikat, a kertészek pedig − az istennő tiszteletére − színpompás virágaikat, fűszernövényeiket árusítják. Az évad zárórendezvénye szeptember második felében az Augustalia, vadászati és borünneppel, zenés játékokkal és kézműves foglalkozásokkal.