Ha a 10-es főút felől érkezünk, a faluba vezető leágazásnál, a Brit Katonai Temetőben a II. világháború alatt lelőtt repülőgépek pilótáinak sírjánál tiszteleghetünk. A megelőző korok majd mindegyikének maradt emléke Solymáron, mely nevében hordja
a középkort: királyi solymászok lakhelyeként említik a korai történeti források. Különösen Zsigmond és II. Ulászló tartózkodott itt sokat.
A Szarka-várat (Vár-hegy) Lackfy István építtette 1370 körül. Buda eleste (1541) után kisebb hadiszerepet kapott, 1561-ben a törökök felgyújtották, s 1580-ban a Pilisvölgy utolsó erődítménye már rom. Feltárására főleg önerőből Valkó Arisztid vállalkozott (1929–1940). Azóta két helyreállítási szakaszban rekonstruálták a falakat (valójában II. Ulászló vadászkastélyának alapköveit), az öregtorony csonkjára fa kilátót emeltek a 180 m magas Mátyás-dombon.
Solymár római katolikus kegytemplomában (Templom tér, 1782–1799) a főoltárképen Falconer J. Ferenc az akkori Solymárt is ábrázolta. Itt a téren különleges látnivaló a Pihenő Krisztus-szobor (1830).
A község templomától zöld sáv jelzésű turistaút vezet fel Zsíroshegyre és az 550 m magas Nagy-Szénásra. Csak vezetővel látogatható a mellékfolyosóival együtt több mint 5 km hosszú, szigorúan védett Ördöglyuk-barlang.
A környéknek nevezetes kocsmái is voltak. Solymáron az Okkeli, Bián a Holczer-féle vendéglő, a Gede kocsma, Pilisszentivánon a Gábeli, Torbágyon az Ómüller, Hegedűs, Nagykovácsiban a Kastély söröző. Volt község, ahol a nemzetiség, volt, ahol a mesterség, s olyan is, ahol a társadalmi rang határozta meg, ki hol ihatja meg sörét vagy borát. A Buda környéki kocsmákban iszogató-daloló svábokat a többnyire elkülönülten iddogáló magyarok eltúlzott sváb dialektusban ugratták („Pilisvárpa afattunk egy tschárda, kitüsztük rá nemszeti kokárda, aki nem tudsz ungarisch sprecholni, ki fokjuk aszt hozentrogerolni”) – persze ügyelve rá, hogy az érintettek meg ne hallják!
