Székesfehérvártól dél felé haladva megváltozik a táj képe. A jégkorszakban egyetlen tó volt azon a helyen, ahol a Bakonyból jövő vizek feltöltötték a helyenként ma is mocsaras talajú, csaknem 120 km2 nagyságú Sárrétet.
A Keleti-Bakony lefutó dombjain a hagyásfákkal tarkított legelős területek fiatal tölgyes erdőfoltokkal, cserszömörcés, galagonyás, kökényes-vadrózsás bokrosokkal, tisztásokkal váltakoznak. Az itteni tájvédelmi körzetet – noha 177 madárfaj előfordulásáról számolnak be a megfigyelők – főként a sajnos nagy mértékben visszaszorult túzokállomány és a homoki árvalányhajas sztyepprétek védelmére hozták létre.
A ma Sárszentmihályhoz tartozó sárpentelei falurészben, alig 5 km-re Székesfehérvártól nevelkedett és tanulta a vadászat fortélyait gróf Széchenyi Zsigmond (1898–1967), a világhírű vadász és vadászati író. Így vallott a tájról: „A Sárrét… sokfélét jelentett. Háborítatlan pusztaságot, rejtelmes ingoványt, vízimadarak titokzatos, vadregényes világát… sok-sok vadlibát, tarka-barka vadrécét, cifra füttyű cankófélék feljebb-alább tilinkózó társaságát…”
Az egykori kúriáját körülvevő park fennmaradt része, a Parkerdő ma kedvelt kiránduló- és pihenőhely. Első vadászélményeinek színhelyén emlékkövet avattak a gróf tisztelői. A műúttól északra pihenőt alakítottak ki, a délre eső tömbben, az autóparkolónál, a tájékoztató táblától indul a 2×800 m-es, 20 állomásos erdei tornapálya.
A Milton Farm néven ismert lovarda az 1800-as években a Széchenyi-birtok része volt. Csikós kancákat tartottak, nem véletlen tehát a Csikórét elnevezés. Kezdőktől a haladókig mindenkinek tudnak megfelelő lovat biztosítani, nyáron lovastáborokat is szerveznek.
