Az augusztusi Hangzó Város – Kőszegi Nyári Zeneakadémia mesterkurzusokkal, szemináriumokkal, koncertekkel, sőt istentiszteletekkel és városi improvizációkkal várja a résztvevő muzsikusokat, illetve a közönséget. Történelmi hagyományőrző céllal tartják minden augusztusban a Félhold és Telihold – Kőszegi Ostromnapok elnevezésű rendezvényt, Jurisics Miklós várkapitány és I. Szulejmán török császár összecsapásának emlékére.
A katonai programok mellett a kultúra és a gasztronómia is helyet kap.

Kőszeg büszke lehet szőlő- és bortermelési tradícióira is – a Kőszegi Szüretet minden év utolsó szeptemberi hétvégéjén tartják, a programsorozat része a Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó. Gasztronómiai rendezvény a Natúrpark Ízei – Orsolya-napi vásár, amikor is a natúrpark településeinek kézművesei települnek ki portékájukkal. Találkozhatunk méhészekkel, borászokkal, gyöngyfűzőkkel, fafaragókkal, fazekasokkal, tojásfestőkkel!