Pilismarótra a 11-es főút vezet el bennünket, vagy a túlparti Szobról komppal, Zebegényből kishajóval is érkezhetünk. Szabadstrandját a Duna lidójának nevezték már az 1930-as években. Több kirándulóhely megközelíthető innen, közülük a bakancsosok körében talán a legismertebb a Hoffman-kunyhó, melynek helyén ma már fogadó áll. Vadászatra a környék ugyancsak igen alkalmas, a százhektárnyi pilismaróti öblözet pedig a horgászok körében örvend népszerűségnek.
Határában nyílik a Basaharc-völgy, s kezdődik a Búbánat-völgyi üdülőtelep.
Esztergomba több úton is érkezhet a látogató: Visegrád felől (11-es főút), Nyugat-Magyarországról, s délről, vagyis a Zsámbéki-medence felől. Basaharc fölött egy sziklacsúcsról hatalmas kereszt néz a Dunára: Hideglelős keresztnek mondják. Több mint két évszázada emeltette egy szentgyörgymezei lakos, hogy „nagyobb ájtatosságra intse a dunai hajósnépet”. A néphit úgy tartja, akinek hideglelése van, kerülje meg a keresztet, s meggyógyul…