A hegy déli lábánál fekvő város legjelentősebb műemléke az egykori bencés monostor épületegyüttese, amit egyszerűen „vár” elnevezéssel illetünk, holott sosem szolgált katonai-védelmi célokat. A monostor a magyar államalapítás egyik emlékhelye, első apátja, Asztrik hozta a koronát Rómából első királyunknak. Szent István a déli országrész állam- és egyházszervezési feladatainak ellátására Pécsváradon a második bencés monostort alapította Pannonhalma után.

A vár a pécsváradi kulturális élet egyik színtere. Termei rendezvényhelyszínek, hiszen inspiráló a környezet, az ezeréves múlt máshol el nem érhető hatása. Kígyós Sándor (1943–1984) szobrászművész állandó kiállítása is a várban tekinthető meg.

A pécsváradi Nagyboldogasszony-templom – szemben a várral – 1757–1767 között épült impozáns méretekkel, barokk stílusban.

A Samu Géza Múzeumban (Iskola u. 2.) a névadó, a XX. sz.-i magyar szobrászat egyik Munkácsy-díjas alkotójának (1947–1990) műveit tekinthetjük meg.

Pécsvárad legjelentősebb kulturális eseménye minden évben az augusztusi Szent István Napok. A pécsváradi és zengővárkonyi református magyarok közös ünnepe a Lukács-naphoz, október 18-hoz kötődik: páros években tartják hagyományőrző együttesek közreműködésével a Leányvásárt, páratlan években pedig a Gesztenyeszüretet.