A falu népe a török hódoltság korában került kapcsolatba a reformációval, s annak győzelme után innen terjedt el a kálvinizmus az egész Ormánságban. A XIII. sz.-i. református templom helyreállításakor (1978) jól érzékelhetően elkülönítették a különböző stílusok meghatározó jegyeit. A déli oldalon román kori kapuzat és fölötte három ablak képez egységet. A támpillérekkel övezett gótikus szentély boltozatát – egyedi módon – középen oszloppal kellett alátámasztani, falait XV–XVI. sz.-i freskók díszítik. A templom előtt Sztárai Mihály reformátor szobra áll. 

Nagyharsány a XVI. században több alkalommal is hitvita (disputa) helyszíne volt. A legnevezetesebb hitvita református és unitárius prédikátorok között 1574-ben zajlott, melynek végén a reformátusok felakasztották a helybéli unitárius lelkészt, Alvinczi Györgyöt. Ennek következményeit a budai hitvita néven ismert eseményekből tudjuk: a budai beglerbég a gyilkosságért Veresmarty Illés kálvinista püspököt tette felelőssé és halálra ítélte, aki azután magas összegű vérdíj lefizetésével megváltotta magát.

Villány és Nagyharsány között, az út mentén egyedülálló kulturális látnivaló a Nagyharsányi szoborpark, ahol az 1967 óta itt alkotó magyar és külföldi szobrászok gondolatébresztő munkái sorakoznak. A Szoborparkban 2019-ben épült az új fogadóépület, valamint a talaj szintje fölött vezető panoráma sétány – utóbbi a sziklafal peremén szemlélődők biztonságát, valamint nem utolsó sorban a fokozottan védett terület növényvilágának oltalmát szolgálja, kiküszöbölve az évente itt elhaladó több ezer turista által okozott taposási károkat.

A Szoborpark közvetlen közelében található a Nagyharsányi csata emlékműve. A csata 1687. augusztus 12-én zajlott a Szársomlyó közelében a Lotharingiai Károly által vezetett ötvenezres, egyesített osztrák–magyar–bajor–horvát hadsereg és Szulejmán török nagyvezír nyolcvanezres serege között.

A keresztények győzelmével végződő, sorsdöntő összecsapást „második mohácsi csata” elnevezéssel is szokták illetni, az 1526-ban a közelben vívott mohácsi csatára utalva.

Az Ördögkatlan Fesztiválon több év óta nagy népszerűségnek örvend Nagyharsányban.