A Bajánál két ágra szakadt Duna főága mellett, a mostani város területén először csak az árvízmentes dombokon telepedtek meg elődeink. A Mohácsi-síkság nagy része a folyó mindkét partján ártéri terület, a Duna hozta létre – szeszélyes kanyargásaival, zátonyos, örvényes szakaszaival nehezítve a hajózást (főleg a hajóvontatást). Áradások idején annyi volt a hal, hogy a lakosok kézzel, kosarakkal fogták ki.

A XVIII. században alakult ki a soknemzetiségű város. Az itt élő magyarok, horvát eredetű sokácok mellé nagy számban telepedtek le rácok (szerbek) is, majd később németek. Az itt kikötő hajók áruit a mohácsi piacon értékesítették a kereskedők, ugyanakkor elszállították a város termékeit is – így a fekete korsókat – a távoli piacokra. A mohácsi fekete korsókat korongolással készítették, s szárítás után a földbe süllyesztett „katlankemencében”, jó füstöt adó fával égették ki.

A város Széchenyi téri Fogadalmi templomát a vesztett mohácsi csata 400. évfordulóján alapozták (Árkay Aladár és Bertalan) és 1942-ben szentelték fel. 

A téren álló Városháza (Árkay Aladár) 1924−1926 között épült, keleties stíluselemek felhasználásával. Lépcsőházában Pleidell János festményeit lehet látni, a festett üvegablakok Kocsis Imre munkái (1984.) Az emeleten található díszterem kiképzése, famennyezete keleties hangulatú; a teremben látható Bán István gobelin alkotása, amely a busók dunai átkelését ábrázolja – utóbbi mű számos hazai kiállításon és a brüsszeli világkiállításon is díjat nyert. A püspöktemplom (Szepessy tér, 1742) korához kötődik a pécsi püspökök nyári palotája is (ma gimnázium és diákotthon). 

A Kanizsai Dorottya Múzeum a déli szláv népek gazdag néprajzi és művelődéstörténeti tárháza. Sok száz darabból álló kerámiagyűjtemény, a különböző korok népviseletei, bútorai, használati tárgyai, s a várostörténet emlékei nyújtanak élményt a látogatóknak (Kisfaludy utca 9.). 

A városközpontban létrehozott Busóudvar látogatói az év minden napján megismerhetik a több évszázados farsangi népszokást, ízelítőt kapnak annak páratlan hangulatából (Eötvös u. 17–19.).

Az UNESCO szellemi-kulturális Világörökség-listáján szereplő, mohácsi busójárás karneválszerű vidám mulatsággá, tízezreket vonzó turisztikai látványossággá, az ország egyik legismertebb népszokásának ünnepévé alakult. A Kóló térről, a Busó szobortól (Laluja István) induló felvonuláson – az ijesztő, szalmával kitömött birkabundás, álarcos busók, a harisnyában tollat, fűrészport rázogató „jankele” gyerekek társaságában – felvezetik a középkori ágyút hangos durrogtatások kíséretével. Sötétedéskor a főtéren nagy tüzet raknak, s szalmabábu képében elégetik a telet.

A szerb-ortodox templom (XVIII. sz.) a régi szerb negyed földszintes házai közül emelkedik ki magas tornyával. A sétálóutca végén, a modern Szentháromság-szobornál (Trischler Ferenc) a Duna-parti sétányra jutunk. Az autós kirándulók jó, ha tudják: a kikötőből indul a komphajó a Mohácsi-szigetre.

Az egész évben nyitva tartó Tanuszoda és Termálfürdő medencékkel, wellness-szolgáltatásokkal és sportolási lehetőségekkel várja a vendégeket.

A mohácsi Szent Miklós Vízi- és Taposómalom a várostól északra, a Somberekre vezető út mentén kereshető fel. Kipróbálható eszközökkel mutatják be a látogatóknak a gabonafeldolgozás fejlődését az őskortól napjainkig. 

A mohácsi csata 300. évfordulója előtt, 1818-ban Király József pécsi püspök emeltette a mohácsi Kálvária-dombon a Csatatéri emlékkápolnát, melyet Dorfmeister István két képe díszít. Az 1928-ban elvégzett restauráláskor Gebauer Ernő (1882−1962) freskókkal gazdagította az épületet, a falképek egyrészt Keresztelő Szent János életéből vett jeleneteket sorakoztatnak fel, másrészt a csata emlékét idézik. Keresztelő Jánost azért örökítette meg a művész ebben az összefüggésben, mert ünnepe (augusztus 29.) egybeesik a mohácsi csata napjával.

1926 és 1928 között a Hadtörténeti Múzeum akkori igazgatója, Aggházy Kamil kezdeményezésére emléktáblákat helyeztek el azokon a településeken, ahol a mohácsi csatába igyekvő II. Lajos király serege egykor táborozott. Az emléktáblák mind a mai napig a helyükön maradtak Érden, Ercsiben, Dunaújvárosban, Dunaföldváron, Tolnán, Szekszárdon, Bátán és Dunaszekcsőn. 2016 óta minden évben lovas és kerékpáros zarándokok járják végig az útvonalat augusztus 22. és 29. között; a résztvevőket ünnepélyes keretek között fogadják a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen az augusztus 29-i megemlékezésen és koszorúzáson.

A Mohácsi Nemzeti Emlékhely a Sátorhelyre vezető, gesztenyefasorral szegélyezett úton közelíthető meg. A park területe az 1526. augusztus 29-én lezajlott mohácsi csata hőseinek állít emléket, hiszen a csata a város alatti síkon zajlott. A túlerő győzött, a magyar sereg fele, és a vezérek jó része elesett a harcban. A Szent Koronát formázó impozáns fogadóépületben (2011) kapott helyet a csatát bemutató kiállítóterem, amelyben a korabeli fegyverek ugyanúgy szerepet kapnak, mint a digitális terepasztal, vagy a mozi. A feltárt tömegsírok között II. Lajos király, Szulejmán szultán, Tomori Pál, Kanizsai Dorottya és sok-sok névtelen vitéz fából faragott szobrát láthatjuk (Kő Pál, Kiss Sándor, Király József és ifj. Szabó István). A Csele-patak hídjánál állították fel II. Lajos király emlékművét (Kiss György).

A Mohács–Bóly Fehérborút hazánk egyik legmelegebb, szubmediterrán éghajlatú borvidékére kalauzolja el a látogatót, a termelt borok illatban, zamatban gazdag, testes fehérborok. A térség gasztronómiájában hódítanak a sváb és a horvát ételek, a tipikusan magyaros ízek, valamint a jellegzetes dunai halételek.