Mi vehette rá a törpebirtokosokat és kisbérlőket a hagymatermesztésre a XVIII. sz. végén? Intenzív kultúra volt ez: kis földterületből lehetett nagy termelési értéket kihozni. Értékesítéskor kinyílt a világ, pallérozódott az elme.
Így született meg Makó, a hagyma városa. Az őt megteremtő „Hagyma úr” tiszteletére szobrot állított, templomot is emelt a XX. sz. utolsó évtizedében a makói nép.
A mai Hagymaház (Makovecz Imre) elődjét a város közösségi házának szánták, ez volt a hagyma kultuszának központja (Posta u. 2.). „Az épület alsó része mintha a földből nőne, nehézkes, de a teteje már himbázik… mint a növénynek a szárai, emelkednek a tartószerkezetek… a tornyokban belül pedig ugyancsak észre lehet venni, hogy növekményszerűen van egy belső, kisebb torony, majd pedig egy még nagyobb” – írja építésztervezője a makói Hagymaházról.
Szoborral tiszteleg a város József Attilának is: a költő gyakori vendége volt a ma múzeumként ismert Espersit-ház egykori mecénás-tulajdonosának.
A költő lett a névadója a múzeumnak is (Megyeháza u. 4.), belső telkén a városi skanzen épületei − az apátfalvi ház, a putri, a kovács-bognár műhely, Erdei Ferenc szülőházának mása − sokat elárulnak a város múltjáról.
A központban a volt Korona Szálló ma Konferencia és Szolgáltató Központ. Szemközt az 1927-ben épített neobarokk Bérpalota (Széchenyi tér 8.) erkélyei alatt Közép-Európa második legnagyobb „urbánus” fecskekolóniája fészkel.
A volt megyeháza – ma Városháza a Széchenyi téren – a Dél-Alföld talán legszebb klasszicista palotája. A rokokó református ótemplom (Kálvin tér), a csanádi püspök empire nyaralója és kápolnája (Kossuth u.) nyugalmat, kiegyensúlyozottságot, építészeti mértéktartást sugalló korszak emlékei. A Vorhand rabbi téri ortodox zsinagóga (1895) ma is a hitéletet szolgálja, bejelentkezéssel látogatható.
A makói városnézést a gyógyító vizű fürdő felkeresésével (Marcibányi tér 7.) és Maros-parti strandolással zárhatjuk. A Hagymatikum Gyógyfürdő organikus épülete szintén Makovecz Imre tervei alapján készült, 18 beltéri és kültéri medence, 9 szauna és sok-sok gyógy- és wellness-szolgáltatás várja a vendégeket. A Hagymatikum Gyermekvilág kimondottan a gyerekes családoknak nyújt vizes élményeket.
A Maros Kalandpart és a Lombkorona sétány a bátrabbak terepe, egész különleges élményt nyújt. A parti kalandpark és a folyó árterében kialakított pihenőhely a város egyik legkedveltebb turisztikai attrakciója. A Maroson átívelő canopy pálya nem mindennapi kalandot ígér a 159 méteres drótkötélpályán átcsúszva! A lombkorona sétányt 8-10 méter magasban alakították ki.