A lélekfrissítő után Kistelek lesz következő állomásunk, ahol a szegedi Városháza tornyát mintázza az 1831-ben épült, klasszicista-késő barokk templom felső toronyemelete. A helyiek szerint az 1860-as években itt hajtotta végre első vonatrablását Rózsa Sándor és betyárbandája.

A kibővített kisteleki Sportcsarnok és Rendezvényház immár a termálfürdőzés hívei előtt is nyitva áll (Kossuth u. 5−7.). A hét minden napján várja a látogatókat a családias, négymedencés, szaunával kiegészített és többféle kezelést nyújtó Termálfürdő (2004).