A közelében feltárt ősleleteknek köszönheti hírét a Salgótarjántól mintegy 25 kilométerre nyugatra települt falu. A Csapás-völgyben fedezték fel a világ harmadik leggazdagabb őslábnyomos lelőhelyét − jelzett út vezet hozzá.
A leleteket egy 20 millió évvel ezelőtti vulkáni kitörés őrizte meg: az akkoriban itt hömpölygő folyó partján a finom vulkáni hamu betemette az iszapban az állatok lábnyomait, egyben konzerválta is azokat. A trópusi őserdő állatai közül 11 fajt, közöttük a nevezetes ősorrszarvúakat sikerült azonosítani. Csúszás-, dagonyázás-, sőt, esőcseppnyomok is megmaradtak. Az egykori természeti környezetet, vegetációt mintegy 15 ezer levéllenyomat segítségével rekonstruálták.
A feltárt lábnyomok fölé épült nagycsarnokban a lenyomatok, maradványok, egyéb megkövesedett formák mellett hangeffektusok kíséretében kaphat képet a látogató arról, milyen is lehetett 20 millió évvel ezelőtt egy trópusi folyópart.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő terület az itt végzett természetvédő és ismeretterjesztő munka elismeréseként Európa Diplomát kapott.
A tanösvények bejárásakor ne feledjük, hogy a maradványokat magába foglaló képződmények bolygatása tilos, még akkor is, ha útvonalunk egyes szakaszain közvetlen közelről szemlélhetjük az értékeket!
A kirándulók a Borókás-árok geológiai tanösvényén járva időutazást tehetnek, miközben megtekinthetik az ősfenyő maradványait, amelynek eredeti magassága csaknem száz méter lehetett. A cápafogakat rejtő, ősi tenger fenekétől a trópusi esőerdő maradványain keresztül a vulkánok tetejéig ívelő időutazás legnépszerűbb útvonala ez a geológiai tanösvény.
A területen 1836-ban kezdődött el a kutatómunka, ami a mai napig tart és ennek eredményeit újabb és újabb élménygazdag attrakcióval mutatják be. A 4D moziban belecsöppenhetünk a több millió évvel ezelőtti világba, a lombsétányon, a függőhidakról nem mindennapos perspektívából láthatjuk a természetet, a ligetes parkban kőbe faragott, miocén kori állatok között sétálhatunk.
Az Ipolytarnóci ősmaradványok területe mára Európa egyig legkomplexebb ősmaradvány- bemutatóhelye. Az in situ bemutatóhelyek mellett megtekinthető itt a Bükkábrányban őslénytani világszenzációként előkerül ősfák, mocsári ciprusok közül is néhány. A geológiai tanösvényhez illeszkedően a természetvédelmi területen kőzetparki, biológiai, kőszikla és miocén-erdő (tan)ösvényeket is bejárhatunk, melyek szabadon, túravezetés nélkül látogathatók.