Hőségnapok kunhalmokkal, daruvonulással

Az Alföld, a fátlan legelő képe – mely szépségével művészek, költők sorát ihlette meg – ma szikes pusztáinkban ölt testet. Legnagyobb összefüggő darabján, a Hortobágyon valósult meg a hazai természetvédelem nagy álma, jött létre első nemzeti parkunk (1973). Születése mérföldkő modern kori természetvédelmünkben.

Felszínét a Tisza és mellékfolyóinak áradásai formálták szinte tökéletes síksággá. Természetesen az ember legelő állataival, a vizek szabályozásával befolyásolta a táj fejlődését, de nem vitatható, hogy a terület a rézkor közepétől nyílt legelőtáj, s ma kontinensünk legnagyobb szikes pusztája. 

Éghajlata szélsőségesen kontinentális, mérsékelten meleg, jellemzőek rá az aszályos nyarak. A csapadék évi összege 500 mm körül van, s egyes években ebből alig több mint 100 mm esik a vegetációs időszakra. Így nem csoda, hogy az országos átlagot jelentősen meghaladja a napfényes órák száma, és gyakoriak a hőségnapok is. A puszta szeles vidék,
a szélcsendes napok száma tíz alatt van. 

Átlagos tengerszint feletti magassága 92 m körüli. Legmagasabb pontja a Bürök-halom (105 m). A puszta legszembeötlőbb felszíni formái a kurgánok vagy kunhalmok, melyek a keleti sztyeppékről a középső rézkorban és azt követően beözönlött nomád pásztornépek halomsírjai, őrhalmai lehettek. 

Az Árpád-korban tizenkét templomos települése volt a Hortobágynak, e virágzó falvak a tatár, török időkben pusztultak el. Emléküket puszták nevei őrzik (Papegyháza, Zám, Derzs, Máta). A csárdák, pásztortanyák, hodályok, gémeskutak a puszta örökös változásának, a pásztorok kemény életének néma tanúi. Nem törik meg a látóhatárt, inkább hangsúlyozzák annak mélységét, végtelenségét. A csárdák a pusztán átvezető utak mellett, egymástól 10-15 km
távolságban épültek. Ezt az utat a megrakott szekeret húzó lovak két etetés, itatás között kényelmesen megtették.

A ma emberét nem ez a célszerűség, sokkal inkább a romantikus múlt, a legendás betyárélet és természetesen a ma itt kapható, tájjellegű ételek kitűnő ízei vonzzák. 

A nemzeti park határainak kijelölésekor sikerült biztosítani, hogy a táj fejlődésének valamennyi fontosabb állomása, a természeti kép teljes változatossága védelmet kapjon. Ha a Hortobágy kialakulását, a tájat vadregényessé formáló őserőt kutatjuk, mindig a Tiszához jutunk. Ezért kerültek védelem alá a nemzeti park részeként a tiszacsegei hullámtér legértékesebb részei, az ártéri erdők, holtágak, a folyó táplálta mocsarak és pusztai tölgyesek.

Magasról szemlélve a Hortobágyot, mint óriási színes szőnyeg terül el alattunk. Meglepődünk változatosságán, a színek, árnyalatok sokaságán. 

Itt a mai napig fennmaradtak a külterjes állattartás hagyományai, és azok az ősi háziállatok – a szürke szarvasmarha, a rackajuh –, melyek évszázadokon keresztül formálták a tájat. A pásztorkodással együtt éltek tovább azok a kismesterségek – fazekasság, fűz- és gyékényfonás –, amelyek a táj anyagait dolgozták fel. A pásztorok díszítőművészetéről csonttal, szaruval, rézzel berakott, karikás nyelek, pompás cifraszűrök tanúskodnak. A pusztai élet motívumai jelennek meg a juhok nyakán csilingelő csengőkön, vagy a juhászkampókon is. A nemzeti park feladata a máig élő pásztorhagyományok néprajzi hitelességű megőrzése. 

A vizes élőhelyek sorába illeszkedik az ötezer hektárt meghaladó kiterjedésű hortobágyi halastórendszer. Ezeknek a tavaknak a többségét a Tisza szabályozása után kiszáradt szikes tavaknak, mocsaraknak a helyén alakították ki a XIX–XX. századforduló után. Ma is kiemelkedő szerepet játszik a vonuló madárvilág életében, hiszen olyan ritkaság időzik itt vonulási időben, mint az egész világon megritkult kis lilik.

Eddig több mint 340 madárfaj előfordulását sikerült bizonyítani a pusztán. Lenyűgöző látvány a tavaszi szelek fodrozta vadvizeken a gyülekező, az ösztönök titkos parancsára vándoréletet folytató madártömegek kavargása. Ősszel a darvak, vadludak vonulásának feledhetetlen látványa vonzza az ornitológusokat. Az egyik leglátványosabb természeti jelenség az őszi daruvonulás. A Hortobágy, Balmazújváros, Tiszacsege közötti területeken több tízezer daru vonul, főleg alkonyatkor. Szeptember végétől november elejéig figyelhetők meg a madarak. A nemzeti park munkatársai vezetett túrákat is szerveznek.

A Világörökség részévé vált pusztának (1999) az UNESCO azt az egyedülálló értékét ismerte el, hogy a terület az elmúlt 4-5 ezer évben folyamatosan olyan nyílt legelőtáj volt, ahol a hagyományos földhasználati formák a biológiai sokféleség őrzőivé váltak. Itt a természet és az ember sajátos, békés együttélésének gyönyörű példáját élhetjük, tapasztalhatjuk meg.

http://www.hnp.hu