Hegykő szintén világörökségi terület, kiemelkedik a Fertő-parti települések közül az ott töltött vendégéjszakák számát tekintve, köszönhetően gyógyvizű termálfürdőjének és strandjának. A neoromán stílusú Szent Mihály templom mellett található a Csipkeház, ahol a höveji csipkét csodálhatják meg az érdeklődők. 

Induljunk el a templomtól északi irányba! A helyreállított egykori kacsaúsztató helyén, a szabadidőpark madármegfigyelő kilátójából a Fertő madárvilága fedezhető fel.

A Tízforrás fesztivál 10 napon keresztül várja a vendégeket koncertekkel, szabadtéri előadásokkal, kiállításokkal és különböző programokkal. A nagyszabású sorozatba a környező települések is bekapcsolódnak.
A régi „Masina-ház” teljes rekonstrukcióját követően megnyílt Hegykőn az 1 Csepp Pálinka látványfőzde, szőlőpálinkáját 2015-ben az ország legjobbjának választották. Az 1 Csepp fesztiválon, azaz a kézműves sörök és pálinkák fesztiválján a szórakozásról a fellépő zenekarok gondoskodnak.