Csornán, a Rábaköz központjában a látnivalók lehetőséget adnak a XIX. sz. eleji és végi építészeti sajátosságok összevetésére.

A városközpont terét uraló premontrei rendház első épülete XIII. sz.-i. Mai, klasszicizáló megjelenését (1825) a prépostság címerével díszített erkély teszi hangsúlyosabbá. Itt kapott helyet a környék helytörténetét, a szerzetesi életet okostelefonos vezetéssel is bemutató Csornai Múzeum (Szent István tér 34.).

Finom egyszerűség jellemzi a premontrei prépostság Nagyboldogasszony templomának homlokzatát, belső tere ugyanakkor csupa mozgalmasság. A Szűz Mária-oltár – sötét színe után a nép nyelvén Szerecsen Máriának vagy Rábaközi Boldogasszonynak nevezett – képe a czestochowai kegykép változata, melynek több csodás – feljegyzett – gyógyulást tulajdonítanak. A templom a préposti palota bejárati csarnokán keresztül közelíthető meg. Ennek a falában helyezték el az egykor itt állt XIII. sz.-i templom feltehetően Szent Mihályt ábrázoló domborművét. 

A Jézus szíve templomot (Szent István tér) Nagy Sándor 144 m2-es szentélyfreskója miatt is érdemes a látnivalók listájára felvenni. És el ne menjünk Csornáról a híres rábaközi vert perec megkóstolása nélkül, ugyanis annak Csorna a szülőhazája, és itt kapható is!