Balatongyörök viszonylag későn, az 1920-as évek elején lett üdülőhely − mára jó kirándulóhely is a becehegyi pincék, a jelzett turistautak és a Keszthelytől idáig vezető, 10 km hosszú parti kerékpárút jóvoltából. 

A strand igazi család- és gyermekparadicsom: lidós partszakasz, játszótér, vízi csúszda, gyermekmedence, sportpályák, csónak- és vízibicikli-kölcsönzés, vízi aerobic, szörfoktatás- és kölcsönzés, valamint gyermekfoglalkoztató vár minden látogatót. 

Az egészséges életmód jegyében valósult meg a „Le a cipőkkel − Kneipp szellemében” elnevezésű élménysétány-fejlesztés. A több mint 100 éves platánfasor mentén haladó sétányon fedett rendezvényszínpad, a végén egy száraz és egy vizes Kneipp-taposó, gyógynövényszigetek és meditációs padok kaptak helyet. Megújították a gyermekjátszóteret és kialakítottak egy felnőtt fitnessparkot is közvetlenül a víz mellett. Balatongyörök legszebb pontján, a Szépkilátó alatt, a Római forrásnál szintén létrehoztak egy vizes Kneipp-taposót, aminek különlegessége, hogy a domb tövében fakadó forrás táplálja.

A település keleti kapujában magasodik a Szépkilátó dombja, közvetlenül a 71-es út mellett. Innen indulva is felkereshető a Batsányi-kilátó a Pap-hegyen (448 m). A 221 méter magas Garga-hegyen a Bél Mátyás-kilátó a szépkilátói parkolóból rövid sétával elérhető.