Az ország első gyógy- és üdülőhelye 1987 óta a Szőlő és a Bor Nemzetközi Városa is. E két beszédes cím maga a történelem. E terület hét középkori települése közül kettő, Füred és Arács élte túl a török időket. Füreden már a XVIII. sz. legelején ismerték a savanyúvizek jótékony hatását, szív- és érrendszeri, mozgásszervi, bőr- és nőgyógyászati betegségeket gyógyítottak vele. Fürdőházat és ivókutat építettek (Gyógy tér, 1800). Ma is sokan látogatják a Kossuth Lajos ivócsarnokot. 1912–1913-ban emelték a csarnok mögötti szívkórházat. Ennél régebbi, 1781–1803-ból való a szanatórium copf stílusú épülete a tér északi részén.
A könyvtárral és kutatóközponttal rendelkező Városi Helytörténeti Gyűjtemény (Blaha u. 3.) négy nagyobb téma köré (közlekedés, gyógyfürdő, Anna-bál és a színház) csoportosítva mutatja be Balatonfüred reformkori történetét. Látogatóközpontjából tematikus sétaútvonalak indulnak. A szervezett kirándulásokon megtekinthető többek között a Füredi Panteon (Gyógy tér 1.), megkóstolható a messze földön híres füredi savanyúvíz, az Indiai ligeten átkelve pihenhetnek a résztvevők a Rózsakertben, aztán a Jókai-villa, a Jókai-obeliszk és a képzőművészeti alkotásokat bemutató Vaszary-villa (Honvéd u. 2.) látogatása következik.
Balatonfüred a reformkorban nem csupán fürdőhely volt. Élénk társasági, kulturális életével nyári politikai központnak számított, ahol megfordult Kazinczy, Csokonai, Pálóczi Horváth Ádám, Széchenyi, Kossuth, Deák, Vörösmarty. Jókai Mór nyaralója ma az író Emlékházaként működik (Honvéd u. 1.).
A Zsidó Kiválóságok Háza (Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 32.) ad állandó helyszínt az „Einsteintől napjainkig – Zsidók és csúcstechnika” c. kiállításnak. A tárlaton több mint 130 világhírű, zsidó származású tudós életével és munkásságával ismerkedhetünk meg a legújabb digitális eszközök segítségével.
A gyógyhelyi parkban híres betegek ültettek fát gyógyulásuk emlékére. Egyik közülük a hindu költő, Rabindranath Tagore, róla nevezték el a parti sétányt, amelyet több szobor is díszít. A legismertebbek Pásztor János szobrai, a Halász és a Révész (1941) a sétány és a móló találkozásánál.
A Tagore sétány és a móló a fürediek és a vendégek kedvence, az utóbbi évek felújításai pazar korzóvá varázsolták ezt a városrészt. Itt mindig nagy a nyüzsgés nyáron.
A Bodorka Balatoni Vízivilág Látogatóközpont a Balaton halfajait, élővilágát interaktívan ismertető hely Balatonfüred legfrekventáltabb pontján, a Tagore sétányon, egész évi nyitvatartással.
Füred újabb korzója a vendéglátóhelyeket, szálláshelyeket és a felújított Kisfaludy strandot felsorakoztató Aranyhíd sétány, mely az Esterházy Strand- és Élményfürdőtől a Vitorlásklubig vezet.
A reformkor óta divatos város tóparti sávjában érdekes látnivaló még a klasszicista Kerektemplom (1841–1876), főoltárképét Kärgling Henrietta, mellékoltárképét Vaszary János festette.
A város régi településközpontja a Szent István tér – a városházával, a vörös kőből épült katolikus és a református „Fehér templommal”. Az Ófaluból 15-20 perces séta a papsokai (siskei) templomrom, ahonnan remek a kilátás a tóra és a Tihanyi-félszigetre.
A szanatórium színházterme helyén állt korábban a Dunántúl első kőszínháza (1831). Kétszeri lebontása-felépítése után mára csak hat oszlopa maradt meg. A színház helyébe épült szanatóriumi színházterem és ebédlő a mai Anna Grand Hotel. Július utolsó szombatján minden évben itt rendezik a híres Anna-bált. A legelsőt 1825. július 26-án tartották a Szentgyörgyi–Horváth család lánya, Anna-Krisztina tiszteletére. A fő attrakció a bálkirálynő-választás. Míg a bálozók keringőt és palotást táncolnak, addig a Blaha utcában Anna-utcabált tartanak, hogy bárki, aki kedvet kap a mulatozáshoz, táncolhasson egy jót. A város közönsége másnap láthatja a királynőt és udvarhölgyeit, hiszen a polgármester társaságában hintón járják az utcákat.
A 9,5 hektáros egykori angolkertet, a város központjában elterülő Kiserdőt 2011-ben újították meg. Színháztér jött létre a Dunántúl első magyar kőszínházának oszlopaival, mesejátszótér, kamasz játszótér, erdei tornapálya, pihenő ligetek és hangulatos sétányok, tematikus parkrészek alakultak ki. A Kiserdőt az Anna-korzó köti össze a füredi Gyógytérrel.
A Vitorlásklubban tartják április elején a füredi szezon nyitóeseményét, a Siófokról érkező első hajó fogadását. Néhány héttel később a Kisfaludy-színpadon kezdődik a Balatoni Hal és Bor Ünnep, június első hétvégéjén a Bor-Könyv-Jazz fesztivál, július utolsó hetében a Kékszalag Nemzetközi Vitorlásverseny, majd a Klassz a pARTon ingyenes komolyzenei koncertjei a város több helyszínén.
Augusztus közepén indul a Borhetek rendezvénysorozata a Tagore sétányon: ez ma már nemcsak a helyi gazdák borainak seregszemléje, hanem kulturális fesztivál is. Szeptemberben a Romantikus Reformkor c. rendezvény eseményeiből válogathat a látogató (jelmezes felvonulás, népművészeti kirakodóvásár, reformkori bál).
Balatonfüred a vitorlázás hazai fellegvára. A Vitorlás Étterem emeletén a Vitorlamúzeumot (Tagore sétány 1.) kereshetjük fel, ahol még egy viharszimulátort is kipróbálhatunk, ha át akarjuk élni a balatoni vihar félelmetes élményét. A gyerekek papírcsónakversenyt rendezhetnek hajszárítók segítségével, a teraszon pedig gyakorolhatjuk a vitorlafelvonást, a kikötést vagy a kormányzást.
Az Öreghegyi út végén érünk a 120 m hosszú Lóczy-barlanghoz. 1882-ben fedezték fel, és 1934-ben építették ki. Szép, változatos oldásformák, a hegy felépítését bemutató, vékonyréteges mészkőfalak jellemzik. Szakvezetéssel látogatható márciustól szeptemberig, máskor és csoportos látogatás esetén a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknál előzetesen kell szakvezetést kérni.
A Csopakra vezető útról letérve juthatunk el a legismertebb füredi kirándulóhelyre, a szépséges Koloska-völgybe. A 761 hektáros erdő természetvédelmi terület, melyen több turistaút vezet át a Koloska-forráshoz, a csárdához, vagy tovább a Tamás-hegyre a Jókai-kilátóhoz. A Koloska-völgyi Vadaspark egész évben, időjárástól függetlenül látogatható.
Az Annagora Aquapark (megközelíthető a 71-es útról a körforgalomtól, s a városból is egyszerűen) azoknak kínál élvezeteket a parttól 500 méterre, akiknek a Balaton hullámai nem volnának eléggé izgalmasak.
A Kisfaludy-gőzös 2015-re újjászületett, így a „legbalatonibb” hajó ma újra közlekedik a magyar tengeren. Nyáron a balatonfüredi kikötőben, télen Alsóörsön állomásozik. Tavasztól őszig a vendégek hajókirándulással egybekötött múzeumlátogatáson vehetnek részt.
Balatonfüredtől délnyugati irányban, Tihany felé, a 71-es úton nyitotta meg kapuit a 18 méteres mászótoronnyal, 68 állomásos, 144 akadályból álló pályával, trambulinnal, 340 méteres csúszópályával büszkélkedő, extrém Bringa- és Kalandpark.
A bringasuli, valamint a dirt-, triál-, pump-track és az erdei ügyességi pálya is tartogat kihívásokat. Kerékpárkölcsönzést és szervizt találnak ott a „rászorultak” áprilistól október végéig.