Bakonybél Zirctől nyugati irányban elérhető, ismert kirándulóhely, Szent Gellértről nevezetes elsősorban. Imre herceg nevelője itt élt 1023 és 1030 között. A bencés rend XVIII. sz.-i kolostora ma a látogatók fogadásával is foglalkozó Szent Mauríciusz Monostor és Zarándokudvar (Szent Gellért tér 1.). A látogatók megtekinthetik a barokk plébániatemplomot, majd a 2013-ban felújított, táblákkal felszerelt arborétumot, mely 3 hektáron terül el. Láthatják a bemutatókertet és egy 1,5 hektáros, a szerzetesek és az alkalmazottak által gondozott, ökológiai gazdálkodással művelt gyógynövénykertet, valamint a könyvkötő műhelyt. (A monostor belső terei, a cellái nem látogathatók.)

Bakonybél közelében a mesterségesen felduzzasztott Hubertlaki-tó medréből facsonkok meredeznek a víz fölé. Különös látvány!

El nem mulasztható élmény Bakonybélen (Szent Gellért tér 9.) a Pannon Csillagda, a komplex csillagászati ismeretterjesztő élménycentrum modern távcsőparkkal, 3D-s planetáriumi show-val, interaktív űrkutatási és csillagászati kiállítással.